Nagy eseményre került sor 2021.09.25-én a parkunkban. Bokrétaünnepet tartottunk.

Mivel magyar cserkészparkban, de német területen építkezünk, így a protokoll is kibővült.
Az építkezésben dolgozók mellett meghívtuk a nürnbergi Konzulátus konzul asszonyát, a helyi polgármestert és helyettesét, a község elöljáróit, a tervezőket és az engedélyezés folyamatát segítőket.Mivel a község is nagy érdeklődéssel követi a ház építését, így ezúttal, akit érdekelt, azoknak módjuk volt hallani-látni, hogy mi is készül a parkban?
Egy ilyen esemény arra is alkalmas, hogy a jó kapcsolatokat tovább építsük és a környezetünkkel kialakított békés viszonyt fenntartsuk.
Természetesen a cserkészek is igen nagy számban voltak jelen, hiszen az évente tartandó kerületi akadályversennyel egy időben tartottuk.
A vendégek száma meghaladta a 200 személyt.
Felemelő érzés volt hallgatni az ácsok áldását és valódi örömöt éreztünk, hogy a sok-sok nehézség után végre itt tarthatunk. Az ünnepség után mindenkit megvendégeltünk.
A napot a cserkészek vidám tábortüzével zártuk.
Minden jól alakult: az idő kellemes, meleg volt, a ledobott pohár ripityára tört, ez pedig jó jel a vendégek étvágya megfelelt és a meghitt pillanatok is jól estek! Kellenek az ilyen események!

“Krónikás”

Márai Sándor gondolatai az ünnepekről:

„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.“

Márai Sándor: Füves könyv